Az “ingyen” kereskedési tőke

2018.01.10

A tőzsdei kereskedésből megélés egyik sarkalatos pontja általában a megfelelő méretű tőke összeszedése. Az, hogy mi számít megfelelő tőkeméretnek az egy sokváltozós dolog. Én ezt anno negyvenezer dollárban határoztam meg, ezt szerettem volna minél gyorsabban összegyűjteni.

Miután az akkori munkahelyem nem ígért egy ilyen bőséges évvégi prémiumot, így adta magát a dolog: össze kell nyernem a pénz egy kereskedési versenyen. Ugyan azt kell csinálni, mint normál esetben, csak kicsivel merészebb kockázati mértéket kell alkalmazni - gondoltam...

Sokat kerestem-kutattam, míg kikötöttem egy elég népszerű svajci bróker kereskedési versenyén. Regisztráció után minden hónap elején adtak egy százezer dolláros demó számlát, plusz egy rakat játékszabályt, aminek a nem betartását kizárással jutalmazták.

A nyeremények csábítóak voltak és az első húsz ember részesült pénznyereményben.

Sok energiát fektettem a versenybe, amit még tovább tüzelt az, hogy az első hónapban éppenhogy kicsúsztam az első húsz emberből, amit aztán követett négy borzalmas hónap, majd egy újabb szuper. Szuper volt, mert végül sikerült az első tízben végeznem és így végre hozzájutottam egy jelentősebb tőkeinjekcióhoz. Legalábbis ezt gondoltam.

Mint utána kiderült a dolog nem ennyire egyszerű: a nyeremény nem készpénz, azaz nem írják hozzá az éles számlához, hogy a meglévő tőkéddel együtt kezeld vagy zsebrerakd, hanem egy "nyeremény" számlán lehet tovább kezelni, majd 12,5 lekereskedett standard lot után ki lehet venni száz dollárt. Könnyen meg lehet becsülni, hogy mondjuk egy 500 dolláros nyereménnyel meddig tart 62,5 lotot lekereskedni... Egy örökké valóság.


Nagyon sok dolgot tanultam magamról ezek alatt a túlfeszített hónapok alatt, de a legfőbb tanulságok:

  1. Mindig át kell olvasni alaposan a játékszabályokat,

  2. A túlvállalt kockázatok hibás kereskedői magatartást okozhatnak, aminek a "kinevelése" nagyon fáradtságos feladat,

  3. "Ingyenpénz" ritkán van.


Szerencsére a bináris opciózás nevű szerencsejátékba már nem kezdtem bele annak érdekében, hogy "megszedjem" magam. :)


- Simon Goldman-


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el