A kezdetek kezdetén...

2017.12.11

Az egész gyermekkoromban kezdődött, amikor a láttam Édesapámat a teletextet böngészni a napi részvény árfolyamok miatt. Matáv és Borsodchem részvényei voltak, amiken aztán túladott miután rövid időn belül megduplázták a kezdeti értéküket, majd a tőzsdei pályafutása itt véget is ért neki.

Ezzel az emlékkel a tarsolyomban határoztam el egy hideg téli napon, hét évvel ezelőtt, hogy én bizony tőzsdézni fogok. Ezután a gondolat után még vártam öt évet mire valóban bele is kezdtem a tanulásba.

Hol is kezdtem? Szerintem ott, ahol mindenki szokta: deviza kereskedéssel kapcsolatos ingyenes anyagokat böngésztem és youtubeot, technikai elemzéssel, pszichológiával kapcsolatos könyveket olvastam és persze gyakoroltam, gyakoroltam. Minél többet tanultam, annál inkább erősödött bennem az érzés, hogy tőzsdei kereskedésből és a saját vagyonom kezeléséből fogok megélni.

Aztán a kezdés után nem sokkal rátaláltam a Tőzsdegurura. Nem sokat hezitáltam, felvettem a kapcsolatot az oldal tulajdonosával, levél levelet követett... De aztán valami Isteni sugallattól vezérelve egyedül folytattam az utamat a tőzsdén.

Háromévnyi intenzív tanulás és sikeres kereskedést követően viszont egy érdekes dolog történt velem: úgy hozta az élet, hogy újra belefutottam a Tőzsdeguruba. Újra kapcsolatba léptem az oldal tulajdonosával és végül így fordult egy teljesen más irányba a tőzsdei kereskedői karrierem. Egyfajta dimenziólépés volt ez, de erről majd később. :) 


-Simon Goldman-